A környezettudatos gondolkodás és cselekvés vállalati kultúránk alapköve. Ezért a múltban már meghoztunk néhány intézkedést, és a jövőben is törekedni fogunk arra, hogy ökológiai lábnyomunk a lehető legkisebb legyen.
Ez a gondolkodásmód húzódik végig nemcsak a vállalat legkülönbözőbb folyamatain, hanem a munka mindennapjain is folyamatosan átéljük – a szállítástervezéstől az épületeken keresztül az egyes munkahelyekig.
Az épületkomplexus átépítése és az új épület létesítése során több intézkedést hoztunk a légszennyezés, az energiafogyasztás, valamint a CO²-kibocsátás csökkentésére. Egyrészt beépítettünk egy átfogó szigetelést , hogy energiát takarítsunk meg. Az energiamegtakarítási intézkedéses során ugyanígy átalakítottuk az összes világítóeszközt LED energiatakarékos lámpára.
Másrészt átfogóan modernizáltuk a berendezéstechnikát. Ennek során több levegős hőszivattyú használata irányadó módon hozzájárul a CO²-kibocsátás csökkentés éhez. Az épületkomplexumok tetejére emellett napelemes berendezéseket telepítettünk. Az éves villamosáram-termelés most kb. 250 MWh/év, ami mintegy 50 családi ház átlagos éves fogyasztásának felel meg. Ezáltal az irodaépületeink, valamint a szerviz számára szükséges árammennyiséget is tartósan fedezni tudjuk.
Főként megszüntetett típusú vagy kivezetett berendezések javítására specializálódott szolgáltatóként természetesen arra törekszünk, hogy minden gyártó berendezéseit a lehető leghosszabb ideig megőrizzük. A javítások során főként az olyan biztonsági szempontból releváns, a gyártó vagy a törvényhozó engedélyezett komponenseket cseréljük ki megelőző jelleggel, mint a hálózati tápegységek, transzformátorok vagy nagyteljesítményű tranzisztorok. Lehetőség szerint az erdetinél jobb minőségű komponenseket alkalmazunk, hogy a napi használat során hosszabb termékélettartamot érjünk el.
A fenti tevékenységek által kerüljük el a további elektronikai hulladékok keletkezését. A megszüntetett típusú vagy a piacról már kivezetett vezérléseket ezáltal bőven a tulajdonképpeni kivezetési dátum után is alkalmazni lehet még. Az ügyfelek számára ezáltal többek között megszűnik az átalakítással kapcsolatos, költséges áttervezés.
Nemcsak a javításhoz szükséges komponensek beszerzésénél, hanem a részegységeink szállítása során is nagy súlyt helyezünk a felelősségteljes, valamint tanúsított beszállítókkal és fuvarozókkal folytatott együttműködésre. Nekik nemcsak a törvényi előírásokhoz, valamint a környezetirányítási szabványokhoz kell tartaniuk magukat, hanem mindenkor alá kell vetniük magukat belső auditálási eljárásoknak is. Csak így szavatolható hosszú távon, hogy a külső szolgáltatókkal folytatott együttműködés felelősségteljesen történjen a környezetvédelem érdekében.
Az elektronikai részegységekkel történő munka során és mindemellett a forrasztástechnikai javítás által egészségre káros gőzök alakulhatnak ki, amelyek károsíthatják a szerviz dolgozói egészségét a munka során. Ebből az okból kifolyólag az összes műszaki munkahely központi elszívórendszerrel és aktívszenes szűrővel van felszerelve, hogy minimalizáljuk a keletkező károsanyag-kibocsátást.
2017 februárja óta első alkalommal szereztük meg a környezetirányítási rendszer tanúsítását a DIN EN ISO 14001:2015 alapján. Ez segít bennünket abban, hogy megvalósítsuk és teljesítsük a meghatározott környezetvédelmi szempontokat és célokat. Ezáltal összes folyamatunk és szolgáltat ásunk megfelel a nemzetközileg elismert szabványoknak, ami által jelentősen hozzájárulunk a környezetvédelemhez.